Varga Tamás

SFG1

Varga Tamás
Bemutatkozás megtekintése
Varga Tamás vagyok. Sok év óta keresem azokat a módszereket, amelyek segítségével többet hozhatok ki magamból és másokból egyaránt. Így lettem először gyógymasszőr, majd egészségfejlesztő terapeuta, és alternatív mozgás-masszázsterapeuta, és így találtam rá a Kettlebellre is. Először Tóth Feri Krav-Maga Instruktor barátomtól hallottam az „ágyúgolyóról”, és rögtön tudtam, megtaláltam amit kerestem! Erő, állóképesség, kitartás, koordináció, lazaság, mentális erő, gyors-erő, erő-állóképesség! Viccelsz? Erre várok évek óta! Mindez együtt egy rendszerben, az RKC-ben….ez kell nekem! Az eszközt először csak a magam „kínzására” használtam, mivel a különböző küzdősportok, harcművészetek gyakorlása során mindig is ilyen erőfejlesztő rendszert kerestem, és az eredmény lenyűgözött. Egy Brazil Jiu Jitsu táborban például rendre minimum 85 kilósnak hittek, miközben 73 vagyok. Megállapították, hogy a súlyomhoz képest rendkívül erős vagyok. Nem véletlen, hiszen kb fél éves edzés után a súlyom nem változott, de a testem teljesen átalakult, minimum 8-10 kiló izmot szedtem fel, és ezt meg is tanultam használni. „Gyúrni” régen nem járok, a hagyományos súlyzós edzés, a body building filozófiája merőben más, az izolációs gyakorlatokra épülő rendszer csak a body building versenyekre készülők számár célravezető, a legtöbb ember számár viszont tökéletesen alkalmatlan. Az RKC rendszere ezzel szemben az egész testet egy dinamikus egészként kezelő rendszer, és az élet kihívásaira sokkal inkább felkészít, mint bármi más. Gyakorlásával az ember sokkal jobban ki tudja magából hozni a benne lévő erőpotenciált. Mivel ezzel tudok igazán azonosulni, eldöntöttem, ezt másoknak is meg akarom tanítani, és 2008 nyarától már Szegeden is izzadhatnak „áldozataim”.

Edzések

edzés típusa, helyszíne időpont
Kettlebell csoport kezdőknek
Móricz Tornacsarnok - 6726 Szeged
H:18:00-19:00
Sze:18:30-19:30
P:18:00-19:00
Még nem írt senki értékelést.